Megosztás |

Címkék: wc

Fotó: Christine Landis

A WC (Water Closet) angol és részben francia eredetű szavak rövidítése – a vízöblítéssel működő árnyékszékre utal. Az eredete az időszámítás előtti 25. század  környékére, a mínoszi kutúra idejére nyúlik vissza. Egyes vélemények szerint Mezopotámiából származik. Az ős-toilet –amelynek néhány kőből faragott példánya fennmaradt- egy megfelelő nyílással elátott ülőhely volt, amelyből a „termést” alul egy vályú gyűjtötte össze és továbbította a csatornába.

Mintegy ezer évvel később a Rómaiak átvették és tovább fejlesztették a kezdetleges megoldást. A korabeli  WC öblítése néha tengervízzel történt, amivel két legyet ütöttek egy csapásra, hiszen a sós víz a kórokozók nagy részét elpusztította.

Az illemhelyek fejlődése szoros összefüggésben van a szennyvízcsatornázással. Az ókori Európa városaiban gyakran építettek csatornahálózatot, amelyeket általában esővízzel vagy valamilyen természetes vízfolyással öblítettek át. Ez mai szemmel nézve elég környezetszennyezőnek tűnhet –bár a 21. századi Budapest is alkalmazza ezt a kifinomult módszert-, de alkalmas volt arra, hogy a sűrűn lakott területekről eltávolítsa a járványok melegágyát.

Sötét középkor

Az ókor után a „sötét” középkor következett, amely sok szempontból visszafejlődésnek tekinthető. Ez különösen igaz a szanitertechnikára, amely gyakorlatilag évszázadokra eltűnt. Városok épültek csatorna nélkül, milliók éltek higiénia nélkül.

A XV. században terjedt el a nálunk „francia WC”-nek, kerti budinak is becézett szerkezet amely egy körülbelül 1 négyzetméteres, szellős, deszkaházikó, benne az árnyékszékkel. Megfelelő távolságra építve a lakóháztól tűrhető megoldásnak számított a maga idején a szag és a baktériumok kirekesztésére.

Természetesen ez a megoldás nem működött a zsúfolt városmagokban, ahol vagy különböző edényekben hordták ki a házból az emberi végtermékeket vagy az eleve a falszerkezetbe épített és az utcára vezetett „surrantókkal” szabadultak meg tőlük. El lehet képzelni, hogyan nézett ki akkoriban egy általában burkolat nélküli utca. A hűvösebb, csapadékos napokon bokáig süllyedhettek az erősen szennyezett sárban, meleg száraz időben pedig az orrfacsaró bűzzel kellett számolni -a por mellett-, ha valaki gyalogolni indult. A növekvő városok elszennyezték maguk körül a vizeket és a talajt.

A felsőbb társadalmi rétegek lassan elkezdtek föleszmélni, és különböző büntetésekkel próbálták a lakosságot a „tisztább” életvitel felé terelni. Sajnos ez egy rendkívül lassú folyamat volt. 1596-ban merült fel először az igazi „angol WC” (vízöblítés) gondolata, de jött a barokk és a parfüm-púder kombináció mint tisztálkodás legyőzte a vizet. A higiénia újra háttérbe szorult.

Újkor

A WC tartállyal történő öblítés gyakorlati alkalmazása és szabványosítása Angliából ered. 1778-ban egy bizonyos Joseph Bramah jegyeztette be a találmányt. Jellemző az emberi elme sokoldalúságára, hogy ugyanez a feltaláló évekkel korábban sörpalackozó gépet is tervezett és épített. Ekkortájt találták fel az úgynevezett vízzárt is (szifon, s-trap, bűzzár) amely a csatornaszagot nem engedi a csészén keresztül terjedni.

A kontinensre lassan szivárgott át a találmány. Mint korábban említettük, a WC történelme a csatornázás történelme is. 1842-ben Hamburgban, 1856-ban pedig Párizsban épültek meg a modern összefüggő csatorna-rendszerek, majd más európai városok is követték őket. 1860-ban Coburgban, az Ehrenburgi kastélyba (Németország) Angliából importált WC építettek, mivel gyakran vendégeskedett ott Viktória királynő. Ekkoriban jelentek meg az első gyártók a mai Hollandia, Németország és Svájc területén. Némelyikük jogutódja ma is gyárt ilyen termékeket.

A XIX. század első felében kezdett elterjedni az égetett agyagból (kerámia) készült WC csésze, amelyet a XX. század második felében lassan kiszorított a ma is használatos porcelán.

1906-ban a chicago-i William Elvis Sloan feltalálta a WC öblítőszelepet. Ez egy tartály közbeiktatása nélkül csak a vízhálózat nyomását kihasználó egyszerű automata zárású szelep. Magyarországon ezt a fajta öblítőszerkezetet gyakran "schell szelepnek" hívják, amely egy német gyártó népszerű terméke, és olyan elterjedt nálunk, mint világszerte a Sloan Flushometer.

Napjaink

Európában a II. világháború után alakult ki az a szemlélet, hogy minden lakó és közösségi épületet célszerű ellátni WC-vel, ám ezek felszereltsége területenként változó lehet. Magyarországon is szinte mindenkinek vannak rossz tapasztalatai még napjainkban is, pedig törvény kötelez megfelelő minőségű és mennyiségű készülék beszerelésére.

A 80-as években még éltek a régi megoldások (pl.: horganyzott lemez+öntöttvas harang), de megjelent néhány, ma is használatos pozitív törekvés:

• hőszigetelés a páralecsapódás elkerülése céljából – talán végre elfelejthetjük a penészedő falakat,
• 6 literrel öblíthető csészék és hozzá tartozó tartályok,
• ”öblítés-stop”,
• később a 6/3 literes öblítés.

Megosztás |