Az égetéshez, erjesztéshez hasonlóan a rothadás is átalakulási folyamat - ennek során képződik a biogáz, amely tehát nem valamiféle modern találmány, hanem egyidős a földi élettel.
Egyre népszerűbbek a megújuló energiát használó megoldások, azok között is a hőszivattyú. Mégis, a legtöbb ember keveset tud erről a sokoldalú megoldásról, amely akár sokuknak jelenthet alternatívát a jelenlegi rendszerekkel szemben vagy azok mellett.
Az olcsó energia ma már a múlté más szempontból nézve ma még a jövő zenéje. Mit tegyünk, ha mégsem akarunk sokat fizetni érte? Ebben segít Klaus Fisch könyve.
A Dán Energiaszövetség szerint az Európai Unió kiotói, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett vállalásainak fele már ma is meglévő technológia használatával is teljesíthető. Mindössze minden radiátorra termosztátfejet kell szerelni. A kijelentés a Danfoss által gyűjtött adatokon alapul.
Elgondolkoztató a felvetés, bár ne feledjük, hogy a Danfoss többek között termosztátfejek gyártásával foglalkozik, ezért nem teljesen elfogulatlanok megállapításaik, ugyanakkor a termosztátfejek előnyeihez nem férhet kétség.
A Danfoss szerint Európaszerte mintegy másfél milliárd radiátor található, de közülük mindössze 800 millión található termosztátfej. Ezért szerintük nem meglepő, hogy hatalmas mennyiségű energiát pazarolunk el. Az energiamegtakarítás lehetősége még nagyobb, ha a globális adatokat nézzük. A Danfoss szerint Oroszországban 425 millió radiátorból csak 4 millión található termosztátfej, Észak-Amerikában 75 millió közül csak 3 millión, Kínában 860 millió közül mindössze 5 millión.
Természetesen a gyártói nézőpont mellett azt is figyelembe kell venni, hogy azokban a helyiségekben, ahol szobatermosztát található, felesleges lenne a termosztátfej. Ennek ellenére világosan látszik, hogy jelentős energiapazarlást lehet megszűntetni a termosztátfejekkel. Nem beszélve az alacsonyabb fűtésszámlákról.
A vfk.hu által ajánlott német Schlösser termosztátfejet itt találja.
Ez nagyon durva! Európában több termosztátfej van, mint a világ maradék részében összesen.
Magánvéleményem, hogy még több energiát takarítunk meg, ha a konvektív radiátoros fűtést sugárzó alacsonyhőmérsékletűre cseréljük.
Visszatérő vásárlóink sokat dicsérik azokat a termékeinket amelyek valamilyen nehéz vagy különleges helyzetben is lehetővé teszik a szakszerű víz és fűtés szerelést. bővebben
Fűtésszerelők gyakran találkoznak azzal a problémával, hogy egy fűtőtestet javítani vagy cserélni kéne, de nem akarják emiatt az egész fűtési rendszert leüríteni. bővebben
A Mostra Convegno Expocomfort (MCE) az épületgépészeti szektor egyik legjelentősebb eseménye. Mert előrevetíti a piaci trendeket. Mert lehetőséget biztosít a keresleti és a kínálati oldal találkozására.
Csapteleptől a hőszivattyúig szinte minden volt Pécsett, de a legnagyobb sláger egyértelműen a hővisszanyerő szellőztetés volt. Legalább 7-8 gyártó készülékét lehetett élőben megtekinteni. Voltak családi házhoz méretezett készülékek (Helios, Stiebel) de volt gyártó aki több ezer m3/h kapacitású szörnyeteget is betolt a csarnokba.
A közeljövőben több fontos szakmai eseményt is rendeznek Magyarországon és világszerte, ezúttal két hazai rendezvényre szeretnénk felhívni a figyelmet.
Március 10-én megnyílt a jubíleumi ISH kiállítás Frankfurtban, Németországban. Az első két napon legalább annyi látogató volt, mint két évvel ezelőt a vásár teljes ideje alatt. Utolsó fellángolás vagy ez már a kilábalás első jele? Helyszíni beszámoló.
A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara 2009. február 26-27-én ismét a pécsi Expo Centerben rendezi meg a Pollack Expo-t. A részletes programot és a kiállítók listáját itt találja.
2008. március 11-15. között tartották a 36. Mostra Convegno Expocomfort nevű épületgépészeti szakvásárt és kiállítást Milánóban. A rangos nemzetközi esemény komoly múlttal rendelkezik és a frankfurti ISH után a második számú európai szakvásárnak tartják a fűtés- és szaniter-technika témában.
Megnyílt a világ egyik legnagyobb építőipari vására a dubai-i BIG 5. Az arab világ olajmilliárdjaiból keletkező gigantikus építőipari fejlődés létrehozta a saját fórumát, amelyen 67 ország 2000 kiállítója várja a mintegy 40 ezer vásárlót.