Ellendarab merevített műanyagból és gyors-csatlakozós anyacsavarral,

Ezt a megoldást általában nehéz nagy testű csaptelepeknél használják. Pl.: álló mosogató csap

2,5mm vastag ellendarab

Olcsóbb termékeknél előszeretettel spórolják ki az anyagot az ellendarabból, aminek gyakran az a következménye, hogy a csavar begyűri a lemezt a mosdókagyló csapnyílásába. Fontos szempont a csaptest mérete, amely -a jó ízlés határán belül- minél nagyobb, annál jobb! Ugyanis hiába erős az ellendarab, ha a túloldalon kicsi és gyenge a csaptest. Ne válasszunk olyan állócsapot, amelynek a talpátmérője kisebb mint 45 mm! Persze a nagy méret nemcsak emiatt fontos, de erről majd később.  

Működési elvek

Létezik „egykaros” és „kétgombos” felépítés. Az elmúlt évtizedben kiderült, hogy az egykaros csaptelep -nemcsak a szakemberek szerint– egyértelműen jobb választás.

A jó minőségű egykaros csaptelep jobban szabályozható, takarékosabb és sokkal kényelmesebb mint a kétgombos változat. Gondoljunk végig néhány egyszerű esetet:

fél kézzel vagy akár könyökkel is működtethetjük, a legtöbbet használt keverési arányt néhány másodperc alatt beállíthatjuk, és még hosszan részletezhetnénk az előnyöket.

Elég elterjedt az a tévhit, hogy az egykaros csaptelep könnyebben meghibásodik és érzékenyebb a szennyezett vízre. Tovább táplálja ezt a meggyőződést, hogy az elmúlt években konténerszám érkezik Magyarországra is „egynyári” csaptelep. Ezeket pedig szinte kizárólag egykaros kivitelben hozzák forgalomba rendesen rombolva az egykaros csaptelepek presztízsét. A komoly gyártók a garancia feltételeként előírják a vízszűrő beépítését, de ez nem jelenti azt, hogy egy spén (fémforgács) darab ne tudna tönkretenni egy normál „tekerős” csaptelepet.

A valóság az, hogy mindkét változatban van gyatra és kiváló minőségű is.

Az egykaros csapok úgynevezett kerámia betéttel (kartus) működnek (kivéve néhány Hansgrohe és Damixa modellt), a kétgombosokban pedig leginkább a klasszikus menetorsóval működtetett zsírzókamrás szelepet találjuk, bár az exkluzívabb modellekben itt is a kerámiabetétet alkalmazzák.

A két változat könnyen megkülönböztethető: ha a teljesen zárt állapotból a fogantyú egy fél vagy negyed fordításával teljesen nyitott állapotba kerül, akkor egyértelműen kerámiabetétes szerelvénnyel van dolgunk. A hagyományos szelepeknél néha 8-9 teljes fordulat is kell az előbbi esetben. Ebből rögtön következik, hogy a hagyományos kétgombos kivitel sokkal finomabban szabályozható (hideg-meleg és mennyiség egyaránt), de kétség kívül nem olyan elegáns és jóval lassabb üzemű, mint a kerámia betétes.

A kerámiabetét működési elve viszonylag egyszerű: két egymáson csúszó kerámia lapka nyitja vagy zárja a víz útját (mint némely só vagy fűszertartó teteje). Az előállítás során ez komoly precizitást és gyártás-technológiai felkészültséget igényel.

A kerámia lapok kidolgozása is figyelemre méltó. Az egymáson csúszó oldalak szinte tökéletesen simára és síkra csiszoltak. Talán csak a drágakövek felületéhez hasonlítható.

Ezeket a felületeket utána speciális zsírral vonják be, majd nagy erővel összepréselik. Ettől a lapkák olyan erősen összeragadnak, hogy szinte lehetetlen szétszedni, ennek ellenére könnyedén csúsznak egymáson. A szélesebb lapkába nagyobb nyílásokat lehet készíteni, ami több vizet tud átengedni és finomabban szabályozható. Ezért mindenképpen jobb a nagyobb átmérőjű betéttel szerelt csapot választani. Az átmérő 24 mm-től 50 mm-ig terjedhet.

A méret számít!

Könnyen belátható, hogy a betét átmérője befolyásolja a csap méretét, és ez a másik fontos érv, ami miatt a nagy csap = jó csap axióma általában érvényes. A nagyobb átfolyási keresztmetszet adott vízmennyiség mellett lassabb áramlást tesz lehetővé, így exponenciálisan csökkenti a víz „romboló” hatását.

A nagy test nagy tömeggel jár. Egy 40-45 mm-es kartussal szerelt mosdó csap legalább 1,2 kg. Ezekből az adatokból kiszámolhatjuk, hogy a mai fém árak mellet sajnos az 5.000 forintnál olcsóbb csapokkal valami biztosan nem stimmel.  

Egy fürdőszoba-bemutatóteremben nyílván nincs lehetőség arra, hogy lemérjünk egy csaptelep tömegét, sőt ha hosszan válogatunk több üzletben, akkor a „centizgetés” is fárasztó és idegesíthető lehet. Van egy egyszerű módszer, amivel könnyen eldönthetjük, hogy a külsőleg tetszetős csaptelep túl kicsi vagy megfelelő méretű. Hasonlítsuk össze a méreteit egy olyan tárggyal amit szinte mindig mindenki magánál hord és teljesen szabványos a mérete. Ilyen például egy bankkártya, ami 85 mm hosszú és 54 mm széles. Kiváló etalon.

A zaj

Sokan valószínűleg lényegtelennek tartják, pedig a zaj az egyik legfontosabb kérdés. Ha ugyanis egy szerelvény zajos, az egyben a méretezési hiba jele is. Ha a víz erősen „súrlódva” áramlik, esetleg túl nagy sebességgel (pl.: szűk keresztmetszet ), az  koptatja a járatokat és előbb utóbb meghibásodáshoz vezet. Gondoljunk bele, hogy évi mintegy 20-40.000 liter vízről van szó.

De természetesen a zaj elsősorban rendkívül zavaró. Sokan ismerik azt a történetet, mikor egy társasházban mindenki tudja, mikor fürödnek Kovácsék a földszint 2-ben.

A hangos termék elkerüléséhez is jól használható a fenti méregetős módszer, de szerencsére van professzionális lehetőség is.

Ha alaposan megfigyeljük a csapokat, (jobb esetben) találunk egy hosszú „kódot”, amely P betűvel kezdődik és általában IA-ra végződik (pl.: PA 681 /IA). Ez az úgynevezett akusztikai osztály jelölése. Az EU egyes piacain nem vagy csak korlátozva lehet forgalomba hozni az  I-es vagy II-es akusztikai osztályon kívül eső szerelvényeket. Értelemszerűen az I-es a legjobb ami legfeljebb 20 dB zajt jelent 3 Bar nyomásnál és legalább 12 l/perc kifolyásnál. Az előbbiekben részletezett jelölést megtalálhatjuk a sarokszelepen és a perlátoron is, hiszen nemkívánatos rezonancia származhat azokból is.