A „jövő laboratóriuma” kifejezést beírva a keresőbe jellemzően olyan oldalakhoz jutunk, ahol a jövő trendjeit, hívószavait, fogyasztási mintáit és életstílusait igyekeznek életre kelteni, és „jelenné változtatni” – ha lehet minél hamarabb.
Kétségtelenül izgalmas volna látogatást tenni a jövőt nemcsak előrejelző, hanem néha meg is határozó agytrösztök, marketing- és piackutató intézetek világába, azonban a továbbiakban egészen más „jövőlaboratóriumokról” lesz szó.
Masdarban, az Egyesült Arab Emirátusokban egy élő, lélegző város válik a jövő valós idejű laboratóriumává, amolyan vegykonyhává, ahol a különféle innovatív technológiák hatásait élesben tesztelik. A város kulcsszava a fenntarthatóság. Mivel magyarul már számos hír jelent meg Masdarról, ezért csak röviden a projekt főbb jellemzőiről: a 2015-re tervezett város célkitűzése a zéró széndioxid kibocsátás, 100%-ban megújuló energiaforrások használata révén, amelyet a város teljes mértékben magának teremtene meg, továbbá a hulladékgazdálkodás terén is törekednek a teljes újrahasznosításra.
Az ideális város vagy a jövő városának tervezése gyakran összekapcsolódik az utópia fogalmával. Egy semmiből tervezett és felépített város szinte „természetes” közege a „haladó” társadalmi elképzelések megvalósításának, a huszadik század várostervezési gyakorlata azonban arra figyelmeztet, hogy az ilyen nagy ívű, merev, és ideológiailag terhelt kísérletek előbb-utóbb kudarcra vannak ítélve. Masdar városának tervezésekor a tervezők szerencsésen elkerülték a modernista, technokrata túlkapásokat, így a városra nem a „még nagyobbat, még gyorsabbat” mérnöki gyakorlata jellemző, ami egyébként oly gyakori a térségben (Erre a teljesítménycentrikus, nagyság-orientált megközelítésre természetesen Dubai, a „legnyugatibb” közel-keleti város a legjobb példa, amely, mint a mesebeli legkisebb testvér mintha folyton a bizonyítás lázában égve egyre nagyobbat és nagyobbat akarna dobni…)
Az 50.000 lakosra tervezett város sűrű beépítettségű lesz (29.000 fő/négyzetkilométer), az alacsony házak (maximum 40 méter) szorosan egymásba fonódnak, és az átlagos utcaszélességet 5-7 méteresre tervezték. Az így létrejövő élhető városi tér fő jellegzetessége a gyalogosközpontúság: az autóforgalom a város szélére helyezett parkolóknál áll meg. A jövő várostervezése tehát szakit az automobilizáció központba emelésével, azonban Masdar lakói nem lesznek gyaloglásra ítélve: személyre szabott szállító eszközök (personal rapid transport pods) gondoskodnak az emberi erőt kímélő helyváltoztatásról.
Masdar semmiképpen nem tekinthető utópisztikus kísérletnek társadalmi (politikai) értelemben. A város ideológiája inkább a fenntarthatóság. Az ideológia szót itt a megtévesztés vagy még inkább az elleplezés értelmében használom, ugyanis a techno-optimista homlokzatban megjelenő, politikailag és üzletileg egyaránt rentábilisnak tűnő „zöld” vagy fenntartható arculat használata általában gyanút kelt a törekvés hitelessége kapcsán.
A város honlapján a társadalmi fenntarthatóság címszó alatt például nem az igazságosság vagy a méltányosság szempontjai szerepelnek, hanem az életminőség, elfeledkezve azokról az alulfizetett, és rossz körülmények között dolgozó tömegekről, akik a térség óriásberuházásainak megvalósításán dolgoznak.
Ha valamilyen elméleti, fogalmi kapaszkodót keresünk a „jövő laboratóriumához” akkor jó kiindulópontnak tűnik Manuel Castells, a hálózati társadalom térszerveződését leíró elméleti kerete, az áramlások tere, és az ezzel szembe állított helyek tere. Masdar egyértelműen az áramlások teréhez tartozik, a „zöldbe hajló” globális gazdasági és innovációs hálózatok terméke.
A környezeti/ökológiai fenntarthatóság szempontjából fontos dilemma, hogy a semmiből felhúzott, csúcstechnológiával telezsúfolt Masdar mit taníthat a valódi, meglévők adottságokhoz, anyagi természeti és kulturális feltételekhez, vagyis a lokalitáshoz kötött városoknak (castells-i fogalmak szerint a helyek terének).
Ezen a ponton tűnik igazán gyümölcsözőnek a „jövő laboratóriuma” metafora, amely a kísérletezés, a kutatás és a (gyakorlati) oktatás központjaként a lehetséges jövő forgatókönyveit segíthet felvázolni és gyakorlati megoldásokat szállíthat. Masdar pontosan ilyen hely lehet: a zöld innovációs hálózatok csomópontja, olyan valós időben működő kísérlet vagy laboratórium, amelyből elindulva a környezetkímélő újítások valóban leszivároghatnak a helyek terei felé. (Masdar egyébként nemcsak kísérleti „telep”, hanem oktatási központ is, amely a fenntarthatósággal és az alternatív energiákkal kapcsolatos kutatásokra koncentráló Masdar Institute of Science and Technology Egyetemnek is az otthona.) Ez a megfogalmazás nemcsak a techno-optimista, fenntarthatóságot célzó törekvések hitelességével kapcsolatos fentebb megfogalmazott kritikát oldja, hanem megnehezíti az áramlások tere versus helyek tere éles és merev szembe állítását, ami egyébként sem túlságosan termékeny elméleti pozíció.
Létezik egy másik település is, amit a jövő laboratóriumának neveznek. Damanhur lakosai hívják saját magukat az „emberiség jövő laboratóriumának”, és az arról szóló, 2009-ben elkészült háromrészes dokumentumfilm is ezt a címet viseli. Az Alpok lábánál fekvő 1975-ben alapított, etikai és spirituális elveken alapuló település más irányból közelit a fenntarthatóság fogalmához, mint Masdar. Damanhur (és általában az úgynevezett ökofalvak) a lokalitáson, a helyi közösségek erejére épülő gazdaságon és kultúrán, kis léptékű és demokratikusan irányított változásokon alapulnak, és kevésbé a felülről irányított technológia-igényes innovációkra építenek.
Talán ebből a rövid jellemzésből is látszik, hogy a két település, a jövő két laboratóriuma, ha nem is gyökeresen, de eltérő utakon jár, ugyanakkor szembeállításuknak megvan az a haszna, hogy jól látható a fenntarthatóság két modellje. Az egyik a masdari, amelyet az innovációba vetett hit, a techno-optimizmus éltet, és a globális hálózatok által meghatározott gazdasági, politikai erőtérben helyezhető el, a másik az ökofalvak modellje, amely a fenntarthatóság kulcsát a kisléptékű, önfenntartó és autonóm közösségek létrehozásában látja, és erősen kötődik a lokalitáshoz, a helyek teréhez. (Ez a két modell nagyban hasonlít egyébként a Wolfgang Sachs által használt űrhajós szemlélet és otthon szemlélet fogalmaihoz, azzal a különbséggel, hogy elemzésében Sachs a globális ökopolitika Észak-Dél megosztottságából indul ki.)
Ugyanakkor, ha visszalépünk a castells-i fogalompárhoz, azt látjuk, hogy az ökofalvak egy része nincs elzárva az áramlások terétől, pontosabban nem törekszik arra, hogy elzárja magát attól. Sok ilyen közösség hálózatokba szerveződik, igyekezvén népszerűsíteni az ökofalvak életstílusát, fenntarthatóságról alkotott elképzeléseit, és a kollektív cselekvés előnyeire építve megismertetni magát a világgal. Maga a damanhuri jelszó (az „emberiség jövő laboratóriuma”) is az aktív, világformáló szerep felvállalásáról tanúskodik.
Az ökafalvak családfájának egyik elágazása tehát az info-kommunikációs technológiákhoz (tágabb értelemben a modernitáshoz) kapcsolódó attitűdök mentén rajzolható fel, ami egyben kijelöli az adott közösség helyét a helyek tere és az áramlások tere tengelyén is. (Az aktív világformáló szerepet vállaló közösségek ellenpontjai az anarcho-primitivizmus szellemi irányzata környékén formálódnak ki.)
Talán sokak számára a kis közösségekre épülő, spiritualitás mellett elköteleződő Damanhur közelebb áll, és nagy a kísértés, hogy a „valódi” vagy „mély” fenntarthatóság címkével illessük az ökofalvak törekvését az áramlások terének „mesterséges” termékével, artefaktumával szemben. Ebben sok igazság van, de ezen a ponton talán helyesebb, (legalábbis az analitikus gondolkodás szempontjából mindenképp célszerűbb) ha az osztatlan együttlét és az elfogadó, tiszta kisközösségek iránti romantikus gyermeki sóvárgást háttérbe szorítva teret engedünk a valóság elve alapján működő felnőttnek.
Ez a tudati váltás ebben az esetben azt eredményezheti, hogy ráeszmélünk: egyenlő mércével kell mérnünk a két eltérő alapokból induló, és másként működő „laboratórium” potenciálját az életképes jövő kimunkálására. Ebből a szempontból kétséges, hogy Damanhur mennyit taníthat a fenntarthatóságról a meglévő adottságokkal gazdálkodó, a lokalitás és az áramlások tere között ingadozó, sűrűn lakott, rengeteg erőforrást használó (nagy) városoknak, és, hogy elvezethet-e reális és megvalósítható gyakorlatokhoz nagyobb léptékben is – olyanokhoz, amiket a masdari modell igyekszik bemutatni.
2010. június 10.
Goda Szilárd írása eredetileg az INFINIT portálon jelent meg. |
